Reklámok, Emblémák, Márkák

Épületbontás árak mérlegelése

A bontás szinte ugyanakkora jelentőséggel bír mint maga az építés. Nem csak a kivitelezéshez hanem  egy épület lebontásához is szükséges a megfelelő hozzáértés. Számos baleset keletkezett már nem megfelelően lebonyolított épületbontásokból melyek megelőzhetők lettek volna. Nem szabad félvállról venni a bontás jelentőségét hiszen egy rosszul kivitelezett épületbontásnak akár halálos áldozatai is lehetnek. Sajnos vannak olyan cégek melyek nem elég szakszerűen végzik ezeket a bontásokat, illetve nem biztosítják dolgozóik számára a biztonságos munkakörülményeket. Ezeket a cégeket mindenféleképpen próbáljuk meg elkerülni és kiszűrni.

A túl olcsón meghirdetett bontás például gyanús lehet. Az épületbontás árak mérlegelése nagyon fontos. Természetesen a legdrágább épületbontás sem garancia mindenre és nem azt kell választanunk, de gondoljunk rá hogy a legolcsóbb nem valószínű hogy a legjobb megoldás lesz.  Egy épületbontás összege az épület nagyságától függ, általában négyzetméter alapon történik az elszámolás, körülbelül a bontás munkadíja megközelítőleg 10-20 ezer Ft környékére tehető. Ezenfelül szükséges még fizetnünk a konténerbérleti díjakért illetve a törmelék konténerbe való rakódásáért. A konténer díjak általában 50.000 Ft környékére tehetők a törmelék rakodása pedig 3000 ft/m3. Az árak természetesen változók, de megközelítőleg erre kell számítanunk.

épületbontás árak mérlegelése