Reklámok, Emblémák, Márkák
implantátumok

A fogimplantátumokról röviden, tömören

Fogimplantátum alatt azon mesterséges anyagokat értjük, amelyet az emberi szervezetbe ültetnek gyógyászati céllal. Leggyakrabban az elvesztett fogak pótlására szokták használni. Ezen csontba helyezett segédeszközökkel újra visszanyerhető a megfelelő rágási képesség, a fogsor esztétikája és a hangképzés.

Milyen részei vannak egy fogimplantátumnak?

A fog implantátumok alapvetően három részből tevődődnek össze. Bár a hétköznapokban így hívják a teljes fogpótlást is, fogimplantátumon a fogcsontba kerülő titán csavart értjük. Hogy éppen milyen méretű implantátumra van szükségünk, azt az adott szituáció határozza meg.

A második része a felépítmény, amely a csavar és a korona / pótlás között helyezkedik el. Általában csavarral rögzül, amelyhez a korona csatlakozik csavar vagy ragasztó segítségével. A felépítmény készülhet egyénileg vagy gyárilag is.

A harmadik része a fogimplantátumnak a már említett korona. Ezt a páciens szájához egyénileg készíti el a szakorvos, csakúgy, mint a hagyományos, lecsiszolt fogakhoz készült koronák. Röviden tömören úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a csavar képviseli az egykori fog gyökerét, míg a felépítmény és a pótlás adja annak koronáját. Természetesen az önálló koronákon kívül számos egyéb fogpótlás is létezik, pl. rövidebb vagy hosszabb hidak, kivehető fogpótlások stb.

Milyen lehetséges komplikációkat okozhat egy fogimplantátum?

Bár gyakori komplikációkat nem szokott okozni a fogimplantátum, azonban nem kívánt helyzetek előfordulhatnak. Ezek egyike az implantátum körüli szöveteknek a gyulladása, amelynek okozója lehet a nem megfelelő szájhigiénia, bakteriális fertőzés, túlzott és korai megterhelés vagy akár beültetés közben elszenvedett csontsérülés. Előrehaladott állapotban a gyulladás kihathat a csontállományra is, amelyből később súlyos károk keletkezhetnek.

A másik komplikáció lehet, amikor elmarad a csontosodás folyamata. Ebben az esetben a fogpótlás beültetése után nem alakul ki a kívánt kapcsolat a csont és az implantátum között. Ennek számos oka lehet, és sajnos még akkor is előfordulhat, ha egyébként a beavatkozás optimális keretek között zajlott. Szerencsére azonban a csontosodás elmaradása egy ritka esetnek számít.